A falu határa már az
őskorban lakott volt, neolit kori kultúra kerámiás településének
nyomait tárták fel. A régészek a római korból való települést is
találtak itt. A község a Tardos család régi birtoka volt. Először
1245-ben említik, amikor Köbölkúti Péter eladja itteni birtokát Miklós
mesternek, a királyi küldöncnek. Az ő unokái, Karvai Miklós fiai, Zovár
és Csák, Miklós és Péter testvérükkel együtt az 1283-as
vagyonosztáskor egy eke földet szereztek. 1300-ban Csák emberei a falut
kifosztották, ezért nem csoda, hogy később Kysseukorva (Kiskarva) néven
említik. 1303-ban a falu Karvai Miklós birtoka, de fiai, Miklós és
Péter pénzhamisítás gyanújába keveredtek, és vagyonvesztésre ítélték
őket. A település 1312-ben Korava néven szerepel, majd 1352-ben mint
Keroua. 1352-ben a Zovárd nemzetséghez tartozó Domonkos bebizonyította,
hogy semmi köze rokonai bűncselekményéhez, és ennek alapján az ország
nagyjai kimondták a vétlenségét. Később a Zovárd nemzetség több ágra
osztódott – Attyai, Karvay, Izsány és Belényesy családra. 1352-től a
Lábatlan nemzetségnek voltak itt a királytól kapott birtokai. A 15.
században a Sáros vármegyéből származó Kapy nemzetség szerezte meg a
települést. 1409-ben Gyuked Zsigmond szerzett vagyonrészeket, 1414 ben
Chech (Cseh) Tamást iktatták be a király által adományozott birtokba.
Ugyanabban az esztendőben a falu egy részét a dömösi Szent Márton
kolostor birtokolta. 1438-ban Kaplath Péter és János voltak a helyi
földesurak. 1453-ban Kiskarvát a király Farkas Lászlónak adományozta.
1505 ben Kapy Menyhért eladta itteni birtokai egy részét Attyai Miklós
esztergomi olvasókanonoknak és nővéreinek. 1519-ben Attyai Miklós Kapy
János utódaival szerződést kötött, amely szerint a község negyedrésze
Kapy Katalin férjét, Sárkányi Pathy Károlyt illeti. A mohácsi ütközet
után a település elpusztult, 1529-1531 között, de valószínűbb, hogy az
1550-1553-as években újratelepítették. Ezt bizonyítja az 1644-es
adóösszeírás, ahol 2 3/4 jobbágytelket említenek. 1551-ben Nyáry Ferenc
gróf halála után birtokait lánya, Korláthkőei szül. Nyáry Anna
örökölte, aki rokoni kapcsolatban volt a későbbi karvai földesúri
családokkal, a Huszár és a Nedeczky családdal. 1558-ban a Lábatlan
nemzetség kihalt, vagyonukat Istvánffy Miklós és Ratkovics Pál szerezte
meg. De a törökök miatt Istvánffy, aki 1581-1608 között nádorhelyettes
volt, és a császár oldalán állt, csak 1594-ben foglalta el birtokát.
1580-ban Muthy András elhagyott birtokát Csuly Ambrus kapta meg.
1629-ben helyi földesúr volt Czetényi János, valamint a Thury, a
Csúzy, Csery, Ormay és Boglár család. 1635-ben Karván találjuk a
Telegdy, Csepy, Kapy, Pathy, Attyai (vagy Acsa) családot, illetve a
Missicseket. 1644-ben a település nem fizetett adót a töröknek.
1644-1645-ben a falu lakossága nem állt át a protestáns egyház
oldalára, katolikus maradt. Papjuk egy Németországból származó nemes,
Józsa (esetleg Isó vagy Izó) Joannes volt. Őt Egri Benediktus követte,
ebben az időben Dunamocs Karva leányegyháza volt. Az 1664-es török
adóösszeírásban 20 adófizető háztartást és 34 adófizető személyt
jegyeztek. Egyébként a faluban ekkor 50 háztartás volt. Tizedet
fizettek búzából, kaptárból, lenből, kenderből, valamint az erdészért,
legeltetésért, juhokért, hordók és bírák után, a földhasználatért,
dunai halászatért és sertésekből. A község Szijárus ben Abdullah és
Mehmed ben Mahmúd tímárok tulajdona volt, tehát az adók egy részét a
lakosság nekik fizette. Karva a 17. század utolsó negyedében teljesen
elpusztult, és a 18. század elején Nedeczky Sándor földesúr telepítette
be újra, aki 1690-től a testvérével, Nedeczky Sándorral együtt
birtokolta a falut. Mindketten a Huszár család jóval fiatalabb
testvérlányait vették feleségül. A kurucok 1705-ben sáncot építettek a
falunál a császári csapatok megállítására Esztergom irányába, de
1707-ben a császári csapatok szétverték őket, a falut pedig
felgyújtották. 1711-ben pestisjárvány tört ki, 1715-ben Karvának
mindössze 11 háztartása volt. Nedeczky Sándor halála után a felesége
Gyulay Ferenc grófhoz ment feleségül, 1733-ban Magócsy Jánosnak voltak
itt vagyonrészei, 1743-ban itt lakott Gyulay Ferenc gróf özvegye. Az
1755-ös egyházi vizitációból az derül ki, hogy a községnek 255 lakosa
volt, de 1752-ben pusztaként említik. Ebben az időben Gyulay gróf, a
Cserey, Missics és Kvassovszky család voltak a falu földesurai.
1787-ben a faluban 39 ház és 281 lakos volt, 1828-ban a házak száma 49,
a lakosoké 417, főként mezőgazdasággal és szőlőtermesztéssel
foglalkoztak. A községet sokszor érték természeti csapások, árvizek,
tűzvészek és földrengések. Az 1753-as földrengéskor súlyosan
megrongálódott a helyi római katolikus templom, kisebb földrengés volt
1759-ben, 1763-ban, 1764-ben, 1765-ben és 1768-ban. Az 1783-as
földrengés súlyos károkat okozott a településen, és kisebb földrengés
volt 1828-ban is. A 19. század közepén vagyonrészei voltak a faluban a
Somogyi, Koller, Nedeczky, Lippay, Huszár, Csúzy, Reviczky, Bíró,
Bakay, Hajós, Palkovics, Kruplanicz és Kerekes családnak. A község
mindig több földesúr tulajdona volt, itt volt a legjobb átkelőhely a
Dunán a Komárom- Párkány szakaszon. Érdekes az a hír, hogy Hunyadi
gróf karvai juhaklából a magyar honvédek 1849-ben elhajtották a juhok
egy részét, sőt a termés egy részét is elvitték. Fényes Elek 1851-ben
így írja le a községet: ”Karva. Esztergom, most Komárom vármegyében
cúriális magyar falu, a Duna bal partján, Esztergomtól 2 1/2 mérföldre:
385 katolikus és 15 zsidó lakos. Díszesítik a földes uraságok szép
lakházai gyönyörű gyümölcsös kertjei. Homokos földje van,
juhtenyésztésre kedvező. Bora és malmai vannak.” A 19. század 90-es
éveiben a helyi földbirtokosok: Bakay Imre (224 katasztrális hold),
Braun Sándorné, Hazai Jozefa (181 k.h. ), a lábatlani és piszkei
közbirtokosok (268 k.h.), Farkas Ferenc (454 k.h.), Nérey Kálmán (189
k.h.), Palkovics Károly (149 k.h.), Pruckberger József (635 k.h. ),
Szabó Kálmán (148 k.h.), Szlukovínyi István (116 k.h.) és Wimmer Béla
(161 k.h.). 1876-ban alakult meg az árvízvédelmi társaság, 1895-ben az
ebedfoki ármentesítő és belvízelvezető társulat. A 20. század elején
ismét változnak a falu földesurai – Kosztics Labud, Szarvassy Sándorné
, Fodor Kálmán, Kommers Károly és Szlamka özvegye. A falu határában
több major alakult – Láng-major, Mária-major és Szarvassy-major. Az I.
világháború 38 áldozatot követelt a falu lakosai közül. 1908 után Karva
az I. Csehszlovák Köztársaság része lett, lakossága továbbra is
mezőgazdasággal, halászattal és malomiparral foglalkozott. A helyi
nagybirtokok felosztására 1928-ban került sor, de a Láng és a Szarvassy
család nagybirtokát részben már 1926-ban, illetve 1927-ben
felparcellázták. 1938 novemberétől 1945 májusáig a falu Magyarországhoz
tartozott. Ebben az időben szűntek meg a hagyományos hajómalmok.
1945. január 6-tól Karva mellett heves harcokra került sor, mivel a
németek védelmük megerősítésére három motoros egységet
összpontosítottak a közelben. Innen bombáztak, el akarták pusztítani
Budapestet. A Karva – Csata vonalon heves harcok voltak, de Budapestről
nem sikerült kiszabadítaniuk a katonáikat. Mindkét harcoló felet
súlyos veszteségek érték. A falu lakosai közül 23-an estek el a II.
világháborúban, életét vesztette csaknem az egész Kotányi család. A
német katonaság 1945. február 13-án tért vissza a faluba, március 29-én
pedig bevonult a szovjet hadsereg. 1945-ben konfiskálták a
nagybirtokokat, 1946-ban részben felosztották a földeket, majd
hamarosan megalakult a helyi állami birtok. 1948 februárja után új
szakasz kezdődött a falu fejlődésében. 1949-ben alakult meg a földműves
szövetkezet, ebben az időben épült fel a kultúrház. 1953-ban a helyi
kastélyban magyar tannyelvű mezőgazdasági szakmunkásképző nyílt.
1954-ben, majd 1965-ben árvíz sújtotta a falut, de szerencsére nem
okozott nagy károkat. 1965-ben főként a régi vályogházak rongálódtak
meg. Hamarosan elkészült a csatornarendszer és a községi vízvezeték.
Később megerősítették az utakat, járdát építettek, sok új családi ház
épült. 1974-ben modern futball és atlétikai pálya épült,
aszfaltburkolatot kaptak az utcák, felújították a közvilágítást és a
községi hangosbemondót. Z akció keretében épült fel az új
élelmiszerbolt és a halottasház, 1984-ben adták át az új óvodaépületet.
Korszerűsítették a kultúrházat, 1974-ben épült az általános iskola
konyhája és étterme. Javult a lakossági szolgáltatások színvonala is,
fodrászat, ruhatisztító és temetkezési szolgáltató vállalat nyílt,
nyugdíjasklub alakult. Az állami birtok 18 lakásos tömbházat épített
alkalmazottai részére, és hatalmas irodaépületet emelt. A
földműves-szövetkezet 12 lakásos házat épített, ugyancsak az
alkalmazottai részére. A falunak zenekara és népművészeti csoportja
volt. A lakosság többsége a mezőgazdaságban dolgozott, egy része
Komárom és Párkány ipari üzemeiben talált munkát. Az 1989-es változások
gondokat is hoztak a lakosságnak, amelyeket szorgalmas munkával egyedül
kell megoldaniuk. Egykor a falu határában volt Szartiván vagy Szartaván
kis település, Karva és Csenke-tanya között, mások Karva közvetlen
közelében jegyzik. Már a 13. században létezett, a Szartiván – Vecse
nemzetség bölcsője volt. 1303-ban a Zovárd nemzetség szerzett itt
birtokokat. A kis község nyomtalanul eltűnt. Érdekes a lakosság
számának alakulása a községben. 1869-ben 514 lakosa volt, 1890-re
számuk 681-re emelkedett, és a pozitív tendencia hosszabb ideig
folytatódott. 1910-ben a falunak 954 lakosa volt, 1930-ban pedig már
1043. 1948-ig a háború és az azt követő nyugtalan időszak következtében
a lakosság száma 845-re csökkent. Később, 1961-ben a lakosok száma
1037, de ezután csökkenés következett, és 1970-ben a településnek 938,
1991-ben pedig már csak 789 lakosa volt.
